művész

Faludi Judit

Faludi Judit

Liszt-díjas csellóművész. Gordonkaművész.

1968-ban született Budapesten.
Kilenc évesen kezd csellózni.

A budapesti Bartók Béla Konzervatórium elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gordonka tanszakán, Onczay Csaba irányításával tanul tovább.

1993-ban diplomázik. Egyetemi évei alatt a Magyar Állami Operaház zenekarában játszik egészen 1997-ig,…

 Tovább

Aktuális programok

Jelenleg nincs futó program!

Liszt-díjas csellóművész. Gordonkaművész.

1968-ban született Budapesten.
Kilenc évesen kezd csellózni.

A budapesti Bartók Béla Konzervatórium elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gordonka tanszakán, Onczay Csaba irányításával tanul tovább.

1993-ban diplomázik. Egyetemi évei alatt a Magyar Állami Operaház zenekarában játszik egészen 1997-ig, emellett tagja a Magyar Virtuózok Kamarazenekarnak.

1998-ban kezdi meg szóló- és kamarazenei pályafutását és azóta is állandó résztvevője a magyar zenei életnek. Rendszeresen fellép a budapesti Zeneakadémián, az Országház Kupolatermében és a Magyar Rádió Márványtermében.

2005-ben a Magyar Rádió „A hét muzsikusává” választja.

2007 márciusában az Indiában megrendezett Magyar Napok hangversenyeinek szólistája.

2007 novemberében Budapesten, a Dohány utcai Zsinagógában háromezer ember előtt koncertezik, mellyel ismét elnyeri a Magyar Rádió „A hét muzsikusa” címét.

2008 januárjában Szenthelyi Miklós hegedűművésszel ad Kodály-hangversenyt a Kairói Operaházban.

2008 őszén az Egyesült Államokban, 2009 januárjában Japánban koncertezik.

2009 március 15. alkalmából Liszt Ferenc -díjjal tüntették ki.

Mesterhangszerét a híres olasz hangszerész, Gagliano, a 18. században készítette.

A Magyar Virtuózok Kamarazenekar Karácsonyi koncertje

A Magyar Virtuózok Kamarazenekar Karácsonyi koncertje

C&M Hungary Kft.
  • Liszt-díjas csellóművész
A Magyar Virtuózok Kamarazenekar Orgona Hangverseny énekes fellépővel

A Magyar Virtuózok Kamarazenekar Orgona Hangverseny énekes fellépővel

C&M Hungary Kft.
  • Liszt-díjas csellóművész
A Magyar Virtuózok Kamarazenekar tagjainak hangversenye

A Magyar Virtuózok Kamarazenekar tagjainak hangversenye

Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.
  • Egyéb
ADVENT ANDRÉVAL - Vásáry André koncert

ADVENT ANDRÉVAL - Vásáry André koncert

EHA
  • Liszt-díjas gordonkaművész
Faludi Judit - Csajkovszkij est

Faludi Judit - Csajkovszkij est

Viva la Voce Kamara és Énekegyüttes KHE
  • Egyéb
Faludi Judit Csellóvarázs

Faludi Judit Csellóvarázs

Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.
  • Csellóművész
Faludi Judit in memoriam Jacqueline du Pré

Faludi Judit in memoriam Jacqueline du Pré

Viva la Voce Kamara és Énekegyüttes KHE
  • Egyéb
Faludi Judit szólóestje

Faludi Judit szólóestje

Viva la Voce Kamara és Énekegyüttes KHE
  • Csellóművész
FALUDI JUDIT TERMES RITA- CSELLÓ- ÉS ZONGORAEST

FALUDI JUDIT TERMES RITA- CSELLÓ- ÉS ZONGORAEST

C&M Hungary Kft.
  • Színész
Klasszikus koncertélmény a Mátyás-templomban

Klasszikus koncertélmény a Mátyás-templomban

Viva la Voce Kamara és Énekegyüttes KHE
  • Egyéb
Magyar Virtuózok Kamarazenekar Karácsonyi koncert

Magyar Virtuózok Kamarazenekar Karácsonyi koncert

Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.
  • Liszt-díjas csellóművész
Magyar Virtuózok koncertsorozat a Mátyás-templomban

Általános
  • Csellóművész
Népszerű dallamok csellóra és zongorára

Népszerű dallamok csellóra és zongorára

Óbudai Kultúrális Központ
  • Hegedűművész
Nyáresti hangverseny

Nyáresti hangverseny

EHA
  • cselló
ŐSZI DALLAMOK

ŐSZI DALLAMOK

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Csellóművész
Szenthelyi Nap Négy koncert egy napon

Szenthelyi Nap Négy koncert egy napon

Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.
  • Egyéb
ZENE & IRODALOM

ZENE & IRODALOM

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Liszt-díjas csellóművész, érdemes művész

Ajánlataink

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!