művész

Fodor Annamária
2

Fodor Annamária

Született: 1980. szeptember 17. (Budapest)

Színésznő, bábszínésznő.

2004-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem báb-osztályán. 2005-ben Rudolf Péter hívta az Új Színházba, miután látta az egyik negyedéves vizsgaelőadásban. Itt első alakítása Szép Ernő Vőlegény című darabjában volt, Duci szerepében. 2012-2018 között a Thália Színház szerződtetett színésznője volt. 2018-2019 között szabadúszó volt. 2019-től…

 Tovább

Aktuális programok

Jelenleg nincs futó program!

Színésznő, bábszínésznő.

2004-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem báb-osztályán. 2005-ben Rudolf Péter hívta az Új Színházba, miután látta az egyik negyedéves vizsgaelőadásban. Itt első alakítása Szép Ernő Vőlegény című darabjában volt, Duci szerepében. 2012-2018 között a Thália Színház szerződtetett színésznője volt. 2018-2019 között szabadúszó volt. 2019-től a Pintér Béla Társulat tagja.
2010-ben Mátyássy Áron Filmszemle-díjas sorozatában, az Átokban Emmát alakította, 2011-ben pedig a Beugró Plusz című műsorban is szerepelt, a második fordulóig jutott. 2012-ben már a Magyar Televízió saját gyártású sorozatának, a Munkaügyeknek egyik főszereplője.

Első színházi rendezése, a Babák 2012 tavaszán került bemutatásra a Budapesti Bábszínházban.

Díj: Paulay Ede-díj (2009)

Fontosabb szerepek:
A bosszúálló tragédiája (bábos)
A hazug (bábos)
"Add ide a rudadat, Dodó" (előadó)
Algebra (színész)
Az öldöklő angyal (színész)
Cola, cukor, nokedli (színész)
Dorottya (színész)
Egy kiállítás képei (színész)
Közeleg az idő (színész)
L'élek az esőben (színész)
Mindennapi kenyerünk (Täglich Brot) (színész)
Phaedra (színész)
Shopping and fucking (színész)
Szemfényvesztés (színész)
Turandot (színész)
Vadorzók (színész)
Vőlegény (színész)
Fogat fogért (színész) - Új Színház
Keleti Pu. (színész) - Új Színház
Még egyszer hátulról (Noises Off) (színész) - Új Színház
Szonya (színész) - Új Színház
Veszedelmes viszonyok (színész) - Új Színház
Én egy szemüveges kisfiú vagyok (színész) - Kék Produkció

Film:
Bátrak földje (sorozat, 2020)
A Tanár (sorozat, 2019)
Testről és lélekről (2017)
Kossuthkifli (2015)
Munkaügyek (színes, magyar vígjátéksorozat, 2012)
Finálé (szín., magyar kisjátékfilm, 2012)
Prélude (színes magyar rövidfilm, 2011)
Ábel (színes magyar rövidfilm, 2011)
Átok 2. (színes, magyar filmsorozat, 2011)
Hangyatérkép (magyar filmetűd)
Line Knutzon: " Közeleg az idő" (komédia)
Mennyei béke (magyar kisjátékfilm)
MAB (színes, magyar thrillersorozat, 2010)
Átok (magyar játékfilm, 2009)
Poligamy (magyar romantikus vígjáték, 2009)
Valami Amerika 2. (színes, magyar vígjáték, 2008)
Fordítva (magyar kisjátékfilm, 2008)
Üvegtigris 2. (magyar vígjáték, 2006)
Szoknya (magyar kisjátékfilm, 2006)
Keleti PU (tévéjáték, 2010)

Jelenlegi szerepei a Thália Színház repertoárján:
Rövid a póráz
Alul semmi
Világszép Nádszálkisasszony

"Patália" - Igen a nemek közt

Thália Színház
  • Színész
*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

Kultúrbrigád
  • Hunyák
*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

Kultúrbrigád
  • Hunyák
A férfiagy

A férfiagy

Veszprémi Petőfi Színház
  • Közreműködik
A férfiagy

A férfiagy

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás

A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás

Lovarda
  • Közreműködik
A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás

A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás

Lovarda
  • Közreműködik
A FÉRFIAGY - AVAGY NINCS ITT VALAMI ELLENTMONDÁS? - egyszemélyes vígjáték -A Thália Színház előadása

A FÉRFIAGY - AVAGY NINCS ITT VALAMI ELLENTMONDÁS? - egyszemélyes vígjáték -A Thália Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Színész
A férfiagy - prózai színpadi előadás

A férfiagy - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Közreműködik
A férfiagy - Thália Színház

A férfiagy - Thália Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Közreműködik
A férfiagy, avagy nincs itt valami ellentmondás?

A férfiagy, avagy nincs itt valami ellentmondás?

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Közreműködik
A főnök meg én meg a főnök

A főnök meg én meg a főnök

Thália Színház
  • Színész
A humor forrása

A humor forrása

Thália Színház
  • Színész
A humor forrása Főpróba

A humor forrása Főpróba

Thália Színház
  • Színész
A kappan, a csirke és a marabu - zenével fűszerezett kortörténeti kabaré

A kappan, a csirke és a marabu - zenével fűszerezett kortörténeti kabaré

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
A kappan, a csirke és a marabu... - avagy polgári idill a XX. század első feléből - SZILVESZTER

A kappan, a csirke és a marabu... - avagy polgári idill a XX. század első feléből - SZILVESZTER

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
A nő, ha elmúlt negyven

A nő, ha elmúlt negyven

Általános
  • színésznő
A pecsenyehattyú és más mesék

A pecsenyehattyú és más mesék

Nemzeti Színház
  • Jelmez
A SZÍV BŰNEI

A SZÍV BŰNEI

Új Színház
  • Chick Boyle, a nővérek unokatestvére
A szív bűnei

A szív bűnei

Új Színház
  • CHICK BOYLE, a nővérek unokatestvére
A szív bűnei

A szív bűnei

Új Színház
  • CHICK BOYLE, a nővérek unokatestvére
AHOGY TETSZIK

AHOGY TETSZIK

Új Színház
  • Célia, Frigyes herceg lánya
Alul semmi és egy pohár pezsgő

Alul semmi és egy pohár pezsgő

Thália Színház
  • Jeanie
Babák

Babák

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Babák

Babák

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Balkán kobra

Balkán kobra

Thália Színház
  • Tonka, Mozsbolt húga
Balkán kobra

Balkán kobra

Thália Színház
  • Tonka, Mozsbolt húga
Beszélő levelek - Január

Beszélő levelek - Január

Műhely Produkció
  • Színész
Don Carlos

Don Carlos

Új Színház
  • MONDECAR MÁRKINŐ, udvarhölgy
Duma Impró

Duma Impró

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
DUMA IMPRÓ

DUMA IMPRÓ

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
DUMA IMPRÓ - Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Fodor Annamária

DUMA IMPRÓ - Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Fodor Annamária, zenész: Pulius Tamás

DUMA IMPRÓ - Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Fodor Annamária, zenész: Pulius Tamás

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
DUMA IMPRÓ - Janklovics Péter, Mogács Dániel, Elek Ferenc, Fodor Annamária

DUMA IMPRÓ - Janklovics Péter, Mogács Dániel, Elek Ferenc, Fodor Annamária

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
DUMA IMPRÓ - Mogács Dániel, Janklovics Péter, Fodor Annamária, Elek Ferenc, zenész: Pulius Tamás

DUMA IMPRÓ - Mogács Dániel, Janklovics Péter, Fodor Annamária, Elek Ferenc, zenész: Pulius Tamás

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Duma Impró:Bánki Gergely,Elek Ferenc,Fodor Annamária,Janklovics Péter,Mogács Dániel,Vinnai András

Duma Impró:Bánki Gergely,Elek Ferenc,Fodor Annamária,Janklovics Péter,Mogács Dániel,Vinnai András

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Duma Impró:Bánki Gergely,Fodor Annamária,Janklovics Péter,Mogács D,Vinnai A,műsvez:Lovász László

Duma Impró:Bánki Gergely,Fodor Annamária,Janklovics Péter,Mogács D,Vinnai A,műsvez:Lovász László

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Duma Impró:Janklovics Péter, Mogács Dániel,Fodor Annamária,Bánki Gergely,Vinnai András

Duma Impró:Janklovics Péter, Mogács Dániel,Fodor Annamária,Bánki Gergely,Vinnai András

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Dumaszínház Impro

Dumaszínház Impro

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Edith és Marlene

Edith és Marlene

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Momone
Edith és Marlene

Edith és Marlene

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Ég és nő között

Ég és nő között

Mozsár Műhely
  • Rendező
Egy fenékkel két lovat

Egy fenékkel két lovat

Belvárosi Színház
  • Dolly
Egy fenékkel két lovat

Egy fenékkel két lovat

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Dolly
Egy fenékkel két lovat

Egy fenékkel két lovat

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Dolly
EGY FENÉKKEL KÉT LOVAT - Orlai Produkció

EGY FENÉKKEL KÉT LOVAT - Orlai Produkció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Dolly
Egy fenékkel két lovat - Orlai Produkciós Iroda

Egy fenékkel két lovat - Orlai Produkciós Iroda

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Dolly
Én egy szemüveges kisfiú vagyok...

Én egy szemüveges kisfiú vagyok...

Katona József Színház
  • Színész
ERDŐ

ERDŐ

Új Színház
  • ULITA
Félúton a Fórum felé

Félúton a Fórum felé

Thália Színház
  • x
Félúton a Fórum felé

Félúton a Fórum felé

Thália Színház
  • 3 fregoli
FOGAT FOGÉRT

FOGAT FOGÉRT

Új Színház
  • Sophie
Fogat fogért

Fogat fogért

Új Színház
  • Sophie
FOLLY SZÍNHÁZ: „A NŐ HA ELMÚLT NEGYVEN

FOLLY SZÍNHÁZ: „A NŐ HA ELMÚLT NEGYVEN"

Általános
  • Színész
Francia rúdugrás

Francia rúdugrás

Gyulai Várszínház
  • Csemegi Kati
Francia rúdugrás (18+)

Francia rúdugrás (18+)

Pécsi Nemzeti Színház
  • Csemegi Kati
Garaczi László: Ovibrader

Garaczi László: Ovibrader

Reök Palota
  • Színész
Garaczi László: Ovibrader - felolvasó színház

Garaczi László: Ovibrader - felolvasó színház

Gyulai Várszínház
  • Színész
Hajnali részegség

Hajnali részegség

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Radákovich Mária / Dizőz / Öregasszony
Hajnali részegség

Hajnali részegség

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Radákovich Mária / Dizőz
Hétköznapi őrületek

Hétköznapi őrületek

Thália Színház
  • Jana
Hétköznapi őrületek

Hétköznapi őrületek

Thália Színház
  • Jana
Így szerettek Ők - Móricz Zsigmond

Így szerettek Ők - Móricz Zsigmond

Csili Művelődési Központ
  • Színész
KELETI PU.*

KELETI PU.*

Új Színház
  • Színész
Két szék között

Két szék között

Thália Színház
  • Odette
Két szék között

Két szék között

Thália Színház
  • Odette
Kortalan Kortárs

Kortalan Kortárs

Mozsár Műhely
  • Színész
Kortalan Kortárs -  Alá/fölé

Kortalan Kortárs - Alá/fölé

Manna Produkció Nonprofit Kft.
  • Színész
Kortalan kortárs - IKON

Kortalan kortárs - IKON

Mozsár Műhely
  • Színész
KORTALAN KORTÁRS - Manna Produkció

KORTALAN KORTÁRS - Manna Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Liliom

Liliom

Thália Színház
  • Mari
Liliom

Liliom

Thália Színház
  • Mari
MÉG EGYSZER HÁTULRÓL

MÉG EGYSZER HÁTULRÓL

Új Színház
  • Vicki (Brooke)
MÉG EGYSZER HÁTULRÓL

MÉG EGYSZER HÁTULRÓL

Új Színház
  • Vicki (Brooke)
Még egyszer hátulról - Az Új Színház vendégjátéka

Még egyszer hátulról - Az Új Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Vicki (Brooke)
MM avagy MINDENT MAGAMRÓL

MM avagy MINDENT MAGAMRÓL

SZIKRA cool•tour•house
  • Színész
Mohácsi István: FRANCIA RÚDUGRÁS

Mohácsi István: FRANCIA RÚDUGRÁS

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Csemegi Kati
Mohácsi István: Francia rúdugrás Az Orlai Produkció és a Manna közös produkciója

Mohácsi István: Francia rúdugrás Az Orlai Produkció és a Manna közös produkciója

Pécsi Harmadik Színház
  • Csemegi Kati
Moszkva-Petuski

Moszkva-Petuski

Thália Színház
  • Színész
Neptun Brigád: Váltságdíj

Neptun Brigád: Váltságdíj

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Laura Seguí
Nézőművészeti Kft. – Manna: Kalap (variációk agyműködésre)

Nézőművészeti Kft. – Manna: Kalap (variációk agyműködésre)

Csokonai Rendezvényház
  • Tourette zavaros
NYÁRI KALANDOK - Bemutató

NYÁRI KALANDOK - Bemutató

Új Színház
  • VITTORIA, Leonardo húga
OSCAR - Thália Színház

OSCAR - Thália Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Bernadette
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Thália Színház
  • Helena
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Veszprémi Petőfi Színház
  • Helena
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Thália Színház
  • Helena
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Helena
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Színész
Ovibrader

Ovibrader

Thália Színház
  • /
Pataki Éva: Edith és Marlene

Pataki Éva: Edith és Marlene

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Momone
Pintér Béla - Darvas Benedek: Gyévuska

Pintér Béla - Darvas Benedek: Gyévuska

Pintér Béla és Társulata
  • Jolánka
Pintér Béla és Társulata: A 42. hét

Pintér Béla és Társulata: A 42. hét

Pintér Béla és Társulata
  • Enikő
Pintér Béla és Társulata: A 42. hét

Pintér Béla és Társulata: A 42. hét

Pintér Béla és Társulata
  • Enikő
Pintér Béla és Társulata: A 42. hét

Pintér Béla és Társulata: A 42. hét

Pintér Béla és Társulata
  • Enikő
Pintér Béla és Társulata: Anyám Orra

Pintér Béla és Társulata: Anyám Orra

Pintér Béla és Társulata
  • Dorina
Pintér Béla és Társulata: Anyám Orra

Pintér Béla és Társulata: Anyám Orra

Pintér Béla és Társulata
  • Dorina
Pintér Béla és Társulata: Anyám Orra

Pintér Béla és Társulata: Anyám Orra

Pintér Béla és Társulata
  • Dorina
Pintér Béla és Társulata: Anyaszemefénye

Pintér Béla és Társulata: Anyaszemefénye

Pintér Béla és Társulata
  • Tóth Eszter

Pintér Béla és Társulata: Az Imádkozó

Pintér Béla és Társulata: Az Imádkozó

Pintér Béla és Társulata
  • Ének
Pintér Béla és Társulata: Az Imádkozó

Pintér Béla és Társulata: Az Imádkozó

Pintér Béla és Társulata
  • Ének
Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six

Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six

Pintér Béla és Társulata
  • Gyöngyi

Pintér Béla és Társulata: Réka és az Oltatlanok

Pintér Béla és Társulata: Réka és az Oltatlanok

Pintér Béla és Társulata
  • Long Réka
Pintér Béla és Társulata: Tündöklő  Középszer

Pintér Béla és Társulata: Tündöklő Középszer

Pintér Béla és Társulata
  • Madár

Pintér Béla és Társulata: Vérvörös Törtfehér Méregzöld

Pintér Béla és Társulata: Vérvörös Törtfehér Méregzöld

Pintér Béla és Társulata
  • dr. Kalányos Anna

Premierajándék

Premierajándék

Thália Színház
  • Lady Plymdale
PREMIERAJÁNDÉK - bohózat két részben - A Thália Színház előadása

PREMIERAJÁNDÉK - bohózat két részben - A Thália Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Lady Plymdale
Richard Bean: EGY FENÉKKEL KÉT LOVAT - zenés játék két részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása

Richard Bean: EGY FENÉKKEL KÉT LOVAT - zenés játék két részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása

Kölcsey Központ
  • Színész
Rövid a póráz

Rövid a póráz

Thália Színház
  • Fontanet
Rózsavölgyi Orfeum - A kappan, a csirke és a marabu: tréfák, kuplék, slágerek, sztorik a XX. század

Rózsavölgyi Orfeum - A kappan, a csirke és a marabu: tréfák, kuplék, slágerek, sztorik a XX. század

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
RS9 OFF 2019 Ég és nő között

RS9 OFF 2019 Ég és nő között

RS9 Színház
  • Rendező
SZONYA

SZONYA

Új Színház
  • Szonya
SZONYA

SZONYA

Új Színház
  • Színész
Térey János: Jeremiás avagy az Isten hidege - felolvasószínház

Térey János: Jeremiás avagy az Isten hidege - felolvasószínház

Gyulai Várszínház
  • Színész
Váltságdíj

Váltságdíj

Új Színház
  • LAURA, anyuka
Váltságdíj

Váltságdíj

Millenáris
  • Laura, anyuka
Váltságdíj

Váltságdíj

Thália Színház
  • Laura Seguí
Váltságdíj - főpróba

Váltságdíj - főpróba

Új Színház
  • LAURA, anyuka
VESZEDELMES VISZONYOK

VESZEDELMES VISZONYOK

Új Színház
  • Cécile de Volanges
Világszép Nádszálkisasszony

Világszép Nádszálkisasszony

Új Színház
  • Világszépe
Világszép nádszálkisasszony

Világszép nádszálkisasszony

Thália Színház
  • Világszépe
Világszép nádszálkisasszony

Világszép nádszálkisasszony

Thália Színház
  • Világszépe
Világszép nádszálkisasszony

Világszép nádszálkisasszony

Veszprémi Petőfi Színház
  • Világszépe
W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka

W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka

Általános
  • Jelmez

Ajánlataink

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!