művész


Molnár  Ágnes

Molnár Ágnes

Színésznő, énekesnő.

Hajdúszoboszlón végezte a középiskolát. Zeneiskolába járt, 10 évig zongorázott. 2003-2006 között a Pesti Magyar Színiakadémia tanulója volt, majd a Rock és Musical Színház társulatához szerződött. Közben elvégezte a Budapesti Kommunikációs Főiskola reklámszervező-szakmenedzser szakát. Ezután szabadúszóként dolgozott, majd 2010 óta a Győri Nemzeti Színház színésznője. 2007-2008…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színésznő, énekesnő.

Hajdúszoboszlón végezte a középiskolát. Zeneiskolába járt, 10 évig zongorázott. 2003-2006 között a Pesti Magyar Színiakadémia tanulója volt, majd a Rock és Musical Színház társulatához szerződött. Közben elvégezte a Budapesti Kommunikációs Főiskola reklámszervező-szakmenedzser szakát. Ezután szabadúszóként dolgozott, majd 2010 óta a Győri Nemzeti Színház színésznője. 2007-2008 között szerepelt a Társulat című műsorban.

Díjak, kitüntetések:
TAPS-díj (2019)

Fontosabb színházi szerepei a Győri Nemzeti Színházban:
Kormos István – Vas Judit Gigi: A pincérfrakk utcai cicák – III. Lajos, foxi
Szerb Antal: Képtelen királyság – Mary Steel
Kszel Attila: Tűzön-vízen át – Unka néni, nagypapa felesége / Grófnő
Csiky Gergely: Buborékok – Relli, szobaleány
Dan Gordonː Esőember – Lucy, sally, pincérnő, örömlány
Lionel Bart: Oliver – Mrs Sowerberry, a felesége, a munkavezető
Bohóckaland – Szereplő
Carlo Goldoni: Mirandolina – Ortensia
Marc Norman – Tom Stoppard – Lee Hall: Szerelmes Shakespeare – Quickly/Asszony/Sir Robert neje
Szigligeti Ede: Liliomfi – Zengőbercziné, Szomszédasszony
Jávori Ferenc Fegya – Miklós Tibor – Kállai István – Böhm György: Menyasszonytánc – Terus
Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom – Lenszirom
Sylvester Lévay – Micheal Kunze: Elisabeth – Ludovika, bajor hercegnő / Frau Wolf
Szabó Magda: Régimódi történet – Aloysia nővér
Tanádi István: Szibériai csárdás – Sára nővér
Heltai Jenő: A tündérlaki lányok – Manci
Fenyő-Egressy: Aréna – Baba, modell, Kistaxi felesége
Kszel Attila: Mágusok és varázslók – Dr. Bleifreipumperné, színésznő
Szörényi Levente – Bródy János: István, a király – Gizella / Enikő
Szabó Magda: Abigél – Szabó Anna
Shakespeare: Makrancos Kata – Özvegy, szép fiatal nő
Egressy Zoltán: Édes életek – Erika
Boris Pasternak: Doktor Zsivágó – Jelenka
Tracy Letts: Augusztus Oklahomában – Johanna Monevata
Beatles.hu
Rodgers-Hammerstein: A muzsika hangja – Maria Reiner, apácanövendék
Rice-Webber: Jézus Krisztus szupersztár – ensemble
Benny Anderson-Tim Rice-Björn Ulvaeus: Sakk, a musical – Florence
Frank Wildhorn- Leslie Bricusse: Jekyll&Hyde – Lucy Harris
Wildhorn-Knighton: A Vörös Pimpernel – Marguerite St. Just

A muzsika hangja

A muzsika hangja

Győri Nemzeti Színház
  • Maria Reiner, apácanövendék
A padlás

A padlás

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • MAMÓKA
A padlás

A padlás

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • MAMÓKA
A padlás

A padlás

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • MAMÓKA
A padlás

A padlás

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Színész
A púpos

A púpos

Móricz Zsigmond Színház
  • Blanche de Nevers, Nevers özvegye, Gonzague neje
A tündérlaki lányok

A tündérlaki lányok

Győri Nemzeti Színház
  • Manci
Abigél

Abigél

Győri Nemzeti Színház
  • Szabó Anna
Állati Story - családi musical

Állati Story - családi musical

Budai Szabadtéri Színház
  • Színész
Andrew Lloyd Webber – Tim Rice EVITA musicalbemutató

Andrew Lloyd Webber – Tim Rice EVITA musicalbemutató

Margitszigeti Színház
  • Szerető
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Győri Nemzeti Színház
  • Johanna Monevata
Az aranyember

Az aranyember

Győri Nemzeti Színház
  • Színész
Az aranyember

Az aranyember

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Színész
Az Aranyember - Musical (élő zenekarral)

Az Aranyember - Musical (élő zenekarral)

Magyar Történelmi Színház
  • ZÓFIA
Beatles.hu

Beatles.hu

Győri Nemzeti Színház
  • Színész
Buborékok

Buborékok

Győri Nemzeti Színház
  • RELLI, szobalány
Czibor, a rongylábú

Czibor, a rongylábú

Móricz Zsigmond Színház
  • Kocsisné Alíz, Kocsis felesége
Doktor Zsivágó

Doktor Zsivágó

Győri Nemzeti Színház
  • Jelenka
Édes életek

Édes életek

Győri Nemzeti Színház
  • Erika, Rügyes barátnője, fotós
Elisabeth

Elisabeth

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Ludovika, bajor hercegné, Elisabeth anyja / Frau Wolf
Esőember

Esőember

Győri Nemzeti Színház
  • Lucy, sally, pincérnő, örömlány
Esőember

Esőember

Győri Nemzeti Színház
  • Lucy / Sally, pincérnő / Örömlány
Esőember

Esőember

Győri Nemzeti Színház
  • Egyéb
Isten pénze

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Dilberné / Martha
Isten pénze

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Színész
Isten pénze

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Színész
Isten pénze

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Színész
Isten pénze

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Színész
Isten pénze

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Színész
Isten pénze

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Színész
Isten pénze

Isten pénze

Gárdonyi Géza Színház
  • Színész
Isten pénze

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Dilberné / Martha
Isten pénze

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Dilberné / Martha
Isten pénze

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Dilberné / Martha
Isten pénze

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Dilberné / Martha
Isten pénze-családi musical

Isten pénze-családi musical

Tóth József Színház
  • Dilberné / Martha
István, a király

István, a király

Győri Nemzeti Színház
  • Enikő
István, a király

István, a király

Győri Nemzeti Színház
  • Enikő
KÉK-SÁRGA Jótékonysági felolvasóest

KÉK-SÁRGA Jótékonysági felolvasóest

Győri Nemzeti Színház
  • Felolvas
Képtelen királyság

Képtelen királyság

Győri Nemzeti Színház
  • Mary Steel (az amerikai First-lapok újságírója)
Leánder és Lenszirom

Leánder és Lenszirom

Győri Nemzeti Színház
  • Lenszirom, szépséges leányuk
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Győri Nemzeti Színház
  • Terus
Mirandolina

Mirandolina

Győri Nemzeti Színház
  • ORTENSIA (színésznő)
Padlás - Musical

Padlás - Musical

Electro Solutions Kft.
  • Színész
Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-Horváth Péter: A padlás

Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-Horváth Péter: A padlás

Gyulai Várszínház
  • Mamóka
Puskás, a musical

Puskás, a musical

Győri Nemzeti Színház
  • Bíró Margit, Puskás Ferenc édesanyja
Sakk

Sakk

Győri Nemzeti Színház
  • Florence
Szállj fel szabad madár

Szállj fel szabad madár

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Előadóművész
Szállj fel szabad madár

Szállj fel szabad madár

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • énekesnő
Szibériai csárdás

Szibériai csárdás

Győri Nemzeti Színház
  • Sára nővér
VSZF 2019 A tündérlaki lányok (Győr)

VSZF 2019 A tündérlaki lányok (Győr)

Thália Színház
  • Manci

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!