Artyści


Attila Dolmány
2

Attila Dolmány

Ur.: 1975. június 17.

Színész, rendező, dramaturg.

Dolmány Attila 16 éves korában kezdett el kacérkodni a színpaddal, 1992-ben az Országos Diákszínjátszó Találkozón első díjat nyert. A következő évben bronz díjjal tüntették ki, ezzel párhuzamosan már felvételizett a Színművészeti Egyetemre (akkor SZFF). 1994-ben otthagyta ELTE tanulmányait és leszerződött a Madách Színházba. Tanított beszédet, mesterséget, és számtalan előadásban vett részt kezdőként mind független, mind pedig kőszínházi produkciókban. 1995-ben Kaposi László kezei alatt drámapedagógiai végzettséget szerezett. 1997-ben felvételt nyert az SZFE Marton László prózai színész osztályába. 

Az évek során sokakkal dolgozott együtt: úgymint Székely Gábor, Eszenyi Enikő, Szász János, Gothár Péter, Ascher Tamás, Bezerédy Zoltán, Lukács Andor, Makk Károly, Hegedűs D. Géza, Kiss Csaba és Stefano De Luca, a milánói Scala volt igazgatója.  Valamint az akkor pályájuk elején lévő rendezőkkel, így Koltai Gáborral, Romvári Gergellyel, Harangi Máriával, Nagy Katival, Réthly Attilával, Schilling Árpáddal, Almássy-Tóth Andrással és Léner Andrással.

2001-ben a néhai Budapesti Kamaraszínházba szerződött, az ott töltött idő alatt dolgozott még Győrben, Egerben, Veszprémben, Székesfehérváron, számtalan kisebb és nagyobb egyéb vidéki és fővárosi színházban. Több televíziós sorozatban és mozifilmben feltűnt kisebb szerepekben. 2012 óta szabadúszó. Jelenleg a Vígszínház és a Játékszín előadásaiban szerepel, rendezései pedig országosan, de Budapesten például a Thália színházban, vagy a Hatszín Teátrumban láthatók.

 

Díjak, elismerések:

o    Ki Mit Tud?-on televíziós elődöntős - 1996

o    Királyok alakításait többször is díjazták (pl.: Caligula, II. Richárd, Árpádház)

o    Ráday Sári díj - 2000

o    Színikritikusok díja - legjobb férfi főszereplő - 2000

o    kétszer a Drámaíró fesztivál legjobb színész díja

o    háromszor Szinkron Hallhatatlanok díja

o    hétszer jelölték Jászai Mari díjra és kétszer Gundel díjra

o    Zichy Szín-Műhely rendezőjeként, az alkotóműhely alapító-producerével, Zichy Gabriellával a Magyar Termék Nagydíjat vehetett át - 2017

o    Érték és Minőség Nagydíjat - 2018

o    Szinkronikum Femina.hu által elismert legjobb férfi színész kategóriájában vehette át a szakmai elismerést a szinkron szakmában nyújtott munkájáért - 2018

 

A CALIGULA-KLÁN: Császárrevü - Kárpáti Levente Társulatának előadása

A CALIGULA-KLÁN: Császárrevü - Kárpáti Levente Társulatának előadása

Bakelit Multi Art Center
  • CALIGULA
A hajnal teljes szépségében

A hajnal teljes szépségében

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Joe
A vihar kapujában

A vihar kapujában

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Favágó
A zöld kilences

A zöld kilences

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Zsugás / Lakáj
ADYnemADYde - Kortárs dokumentumszínház

ADYnemADYde - Kortárs dokumentumszínház

Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
  • Reżyser
ADYnemADYde - Kortárs dokumentumszínház

ADYnemADYde - Kortárs dokumentumszínház

Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
  • Reżyser
Árpádház

Árpádház

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Aktor
Az álomkommandó

Az álomkommandó

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • II. Sonderes
Az álomkommandó

Az álomkommandó

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • II. Sonderes
Az Isten lába

Az Isten lába

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Bozgor, Térítő, Fel-és leszálló utasok
Csikós Attila: Díszítők

Csikós Attila: Díszítők

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Reżyser
Csukás István - Bergendy István:Süsü,a sárkány kalandjai című prózai,zenés színpadi ea. gyermekeknek

Csukás István - Bergendy István:Süsü,a sárkány kalandjai című prózai,zenés színpadi ea. gyermekeknek

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Királyfi
Csukás István - Dolmány Attila - Szitha Miklós: Utazás a szempillám mögött

Csukás István - Dolmány Attila - Szitha Miklós: Utazás a szempillám mögött

Hatszín Teátrum
  • Dramaturg, rendező
Csukás István - Szitha Miklós: Gombóc Artúr, a nagy utazó - zenés színpadi előadás

Csukás István - Szitha Miklós: Gombóc Artúr, a nagy utazó - zenés színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Füttyös Benő
Csukás István – Szitha Miklós: Gombóc Artúr, a nagy utazó

Csukás István – Szitha Miklós: Gombóc Artúr, a nagy utazó

Gyulai Várszínház
  • Aktor
Csukás-Szitha: GOMBÓC ARTÚR, A NAGY UTAZÓ - zenés meseutazás két részben - a Játékszín előadása

Csukás-Szitha: GOMBÓC ARTÚR, A NAGY UTAZÓ - zenés meseutazás két részben - a Játékszín előadása

Kölcsey Központ
  • Aktor
EKMK:  MR ÉS MRS- színházi előadás. Előadók: Verebes Linda és Pindroch Csaba.

EKMK: MR ÉS MRS- színházi előadás. Előadók: Verebes Linda és Pindroch Csaba.

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Reżyser
Galócza

Galócza

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Adam Zsazsics csendőrtizedes
Gombóc Artúr

Gombóc Artúr

Vörösmarty Színház
  • Füttyös Rezső
Gombóc Artúr, a nagy utazó

Gombóc Artúr, a nagy utazó

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Füttyös Rezső
Gombóc Artúr, a nagy utazó - zenés mesejáték

Gombóc Artúr, a nagy utazó - zenés mesejáték

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Füttyös Rezső
Hazatérés

Hazatérés

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Joey
Jó estét nyár, jó estét szerelem_

Jó estét nyár, jó estét szerelem_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Lakótárs
Kerti mulatság

Kerti mulatság

Gárdonyi Géza Színház
  • Horváth, prózabáró
Liliom

Liliom

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Az esztergályos
Liselotte és a május

Liselotte és a május

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Aktor
LISELOTTE ÉS A MÁJUS

LISELOTTE ÉS A MÁJUS

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Férfi
Liselotte és a május

Liselotte és a május

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Férfi
Molnár Ferenc: A testőr

Molnár Ferenc: A testőr

Art Színtér
  • Kritikus
Molnár Ferenc: A testőr

Molnár Ferenc: A testőr

Gyulai Várszínház
  • Kritikus
Molnár Ferenc: A testőr

Molnár Ferenc: A testőr

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Aktor
Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

Art Színtér
  • Kritikus
Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

Art Színtér
  • Kritikus
Molnár Ferenc: A testőr -  Art-Színtér

Molnár Ferenc: A testőr - Art-Színtér

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Kritikus
Mr és Mrs

Mr és Mrs

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Mr. és Mrs.

Mr. és Mrs.

Szarvasi Vízi Színház
  • Reżyser
Mr. és Mrs.

Mr. és Mrs.

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Reżyser
Mr. és Mrs.

Mr. és Mrs.

Thália Színház
  • Reżyser
Mr. és Mrs.

Mr. és Mrs.

Óbudai Kultúrális Központ
  • Aktor
Mr. és Mrs.

Mr. és Mrs.

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Reżyser
Mr. és Mrs.

Mr. és Mrs.

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
MR. ÉS MRS.

MR. ÉS MRS.

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Reżyser
Nem kell másik anya

Nem kell másik anya

Megoldások Szobaszínháza
  • Aktor
Nyári színház: Mr. & Mrs. - Pindroch Csaba és Verebes Linda

Nyári színház: Mr. & Mrs. - Pindroch Csaba és Verebes Linda

MediaEvent
  • Reżyser
Peter Quilter: Mr. és Mrs.

Peter Quilter: Mr. és Mrs.

Veres 1 Színház
  • Reżyser
Peter Quilter: Mr. és Mrs. - prózai színpadi előadás

Peter Quilter: Mr. és Mrs. - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Reżyser
Peter Quilter: MR. ÉS MRS. - vígjáték két felvonásban

Peter Quilter: MR. ÉS MRS. - vígjáték két felvonásban

Kölcsey Központ
  • Reżyser
Peter Quilter: Mr. és Mrs.- prózai színpadi előadás

Peter Quilter: Mr. és Mrs.- prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Reżyser
Spiró György: Az imposztor - komédia

Spiró György: Az imposztor - komédia

Gyulai Várszínház
  • Aktor
Spiró György: Az imposztor - komédia

Spiró György: Az imposztor - komédia

Gyulai Várszínház
  • Aktor
Spiró György: Az imposztor - komédia

Spiró György: Az imposztor - komédia

Gyulai Várszínház
  • Aktor
SÜSÜ A SÁRKÁNY KALANDJAI

SÜSÜ A SÁRKÁNY KALANDJAI

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Királyfi
SÜSÜ a sárkány kalandjai- zenés mesejáték 2 részben

SÜSÜ a sárkány kalandjai- zenés mesejáték 2 részben

Általános
  • Királyfi
Süsü, a sárkány kalandjai

Süsü, a sárkány kalandjai

Budaörsi Latinovits Színház
  • Királyfi
Süsü, a sárkány kalandjai

Süsü, a sárkány kalandjai

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Királyfi
Süsü, a sárkány kalandjai

Süsü, a sárkány kalandjai

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Királyfi
Süsü, a sárkány kalandjai - zenés mesejáték

Süsü, a sárkány kalandjai - zenés mesejáték

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Királyfi
SÜSÜ, A SÁRKÁNY KALANDJAI - zenés mesejáték

SÜSÜ, A SÁRKÁNY KALANDJAI - zenés mesejáték

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Királyfi
Székely János: Mórok

Székely János: Mórok

Gyulai Várszínház
  • Aktor
Székely János: Mórok

Székely János: Mórok

Gyulai Várszínház
  • Aktor
Székely János: Mórok

Székely János: Mórok

Gyulai Várszínház
  • Aktor
Színekbe rejtett szerelem – Pozsgai Zsolt

Színekbe rejtett szerelem – Pozsgai Zsolt

Gödöllői Királyi Kastély
  • Csontváry
Színházkomédia

Színházkomédia

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Aktor
Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen

Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen

RaM Colosseum
  • Kőműves
Takáts Alice

Takáts Alice

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Markovits László
Tangó

Tangó

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Artúr
Utazás a szempillám mögött

Utazás a szempillám mögött

Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Utazás a szempillám mögött

Utazás a szempillám mögött

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező, dramaturg
Utazás a szempillám mögött - karácsonyi előadás a Talamba Ütőegyüttessel

Utazás a szempillám mögött - karácsonyi előadás a Talamba Ütőegyüttessel

Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
  • Dramaturg/Rendező
Vasárnapi ebéd

Vasárnapi ebéd

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Első férfi
W. Shakespeare: II. Richárd - karriertörténet

W. Shakespeare: II. Richárd - karriertörténet

Gyulai Várszínház
  • II. Richard király
Zuglói Nyári Színház 2012. -  Mr. és Mrs.

Zuglói Nyári Színház 2012. - Mr. és Mrs.

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Reżyser

Polecamy


Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.