Person


Csaba Lázár

Csaba Lázár

Színész, rádióbemondó.

Pályája

Színészi tanulmányait a Théba Stúdióban kezdte Basilidesné Andor Edit tanítványaként 1986-ban, majd a Gór Nagy Mária Színitanodában Schubert Évánál tanult. ANemzeti Színi Akadémiát1995-ben végezte elCsernus Mariann,Ivánka Csabaés Szélyes Imre tanítványaként. Az Akadémia elvégzése után a Nemzeti Színház szerződtette le. 1997-2002-ig a soproni…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színész, rádióbemondó.

Pályája

Színészi tanulmányait a Théba Stúdióban kezdte Basilidesné Andor Edit tanítványaként 1986-ban, majd a Gór Nagy Mária Színitanodában Schubert Évánál tanult. ANemzeti Színi Akadémiát1995-ben végezte elCsernus Mariann,Ivánka Csabaés Szélyes Imre tanítványaként. Az Akadémia elvégzése után a Nemzeti Színház szerződtette le. 1997-2002-ig a soproni Petőfi Színhát tagja volt. 2002-től szabadúszó. Játszott többek között a Budaörsi Játékszínben, az IBS színpadán, a Gyulai Várszínházban, a Szigetvári-és Sümegi Nyári Játékokon. 2010-től a Száguldó Orfeum majd azIvancsics Ilonaés Színtársai társulat tagja. Dolgozott többek közöttSík Ferenc,Agárdy Gábor, Kozák András,Iglódi István,Bodolay Géza,Halasi Imre,Mikó IstvánésSzombathy Gyularendezéseiben. 2004-től aMagyar Katolikus Rádióvezető bemondója és rádiórendezője. 2005-ben művelődésszervező diplomát szerzett a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai karán.

Fontosabb szerepek a Nemzeti Színházban:

Czakó Gábor: Fehér ló, avagy Duna-party kocsmológia -Hölderlin, Tamási Áron: Tündöklő Jeromos-Ákos, Vörösmarty M.: Árpád ébredése –Árpád, Shakespeare: Szentivánéji álom -Demetrius, Othello-Montano, Machbet -ifj. Siward, Madách I.: Az ember tragédiája -több szerep, Emmet Lavery: Az Úr katonái -Ahern Márk, Szép Ernő: Lila ákác -Lali, Bródy Sándor. A tanítónő -tanító, Molière: A tudós nők -Klytander, Szakonyi Károly: Vidám Finálé -Miki, Gelderode: A vakok -Lamprido, a vakok királya.

Fontosabb szerepek a soproni Petőfi Színházban:

Mrozek: Örvendetes esemény-férj, Shakespeare: Sok hűhő semmiért -Boracchio, Feydau: Bolha a fülbe-Histangua, Petőfi –Blum: Az Apostol –gazdag úr, Ben Jonson: Volpone –Corvino, Portner: Hajmeresztő –Edward Lawrence, Tamási Á.-Pozsgai Zs.: Ábel trilógia –Ábel apja, Szigligeti: Liliomfi –Szellemfi, Spíró György: Az imposztor –Kaminsky, Csehov: Cseresnyéskert –Jepihodov, Steinbeck: Egerek és emberek –Curley, Arany János balladaest.

Vendégjátékok:

Ratkó József: Segítsd a királyt –főpap, Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok -Bohóc, Tamási Áron: Énekes madár -Bakk Lukács, Corneille: Cinna –Augustus császár, Szigetvári vértanúk –Zrínyi segédtisztje, Kisfaludy Sándor: A hűség próbája –Endre apja, Szigligeti: Fenn az ernyő nincsen kas –Várkövi, Herczeg Ferenc: Kék róka –Sándor, Krajcsi Tímea: Szellemek márpedig nincsenek –Misi, Emmet Lavery: Az Úr katonái-Ahern Márk, Szeged, Wass Albert: Elvásik a veres csillag –Piripók, Wass Albert: Ember az országút szélén-erdészeti igazgatóCsurka István: Az idő vasfoga –Molnár, Angéla vőlegénye.
Maeterlinck: Kék madár -Nagyapó, Legkövérebb Boldogság. Ungváry Zsolt: A boldog -Apor, "Jézusa kezében kész a kegyelem"-Arany János-balladaest.

Rendezései:

Herczeg Ferenc: Kék róka (Vojnovich-villa) 1999.Szigligeti: Fenn az ernyő nincsen kas (Sacellary-kastély) 2000.Krajcsi Tímea: Szellemek márpedig nincsenek (Pesti Vigadó) 2001.(Aranytíz Teátrum) 2006Varga Lóránt: Kővel, kő nélkül (Budakeszi Nyári Színház) 2015. Ungváry Zsolt: A boldog (Budakeszi Templomkert Színház) 2018.

Rádiórendezései, rádióműsorai:

Krisztussal a fogságban 2004., Merre jársz most, Dombikám? 2005., Lépésről lépésre 2005., Az úr katonái 2005. Bartók emlékezete 2005. Pas de Deux 2006. Kakuk Marci 2007. Kitelepítve 2007.Bartók sorozat 2007. Anecdotae Hungarorum 2008. Időzavar 2009. Betlehem ajándéka 2010. Lázár Ervin: A hétfejű tündér 2010. Kővel, kő nélkül-a makkosmáriai templom története 2015. Falusi Márton: A buszmegálló 2016. Falusi Márton: Heverő-avagy Csernyenko kézdublőre 2019.Németh László: Az áruló –Görgey Artúr -R.: Sárospataki Zsuzsanna 2010.„Itt az írás, forgassátok!” című irodalmi műsor szerkesztő-előadója, 2005.óta

Önálló lemezei:

Üres a híd” Arany János válogatott balladái, 2000.„Téged keresnek szemeim” válogatás Petőfi Sándor műveiből 2009.A Keszthelyi Helikon Múzeum Szendrei Júlia emlékszoba állandó műsorszáma

Film, TV:

Kölcsönkapott idő 1993. Vidám finálé 1995. Tündöklő Jeromos 1997. Sok hűhó Emmiért 1998.Szomszédok1998.Európa expressz1998.Szőke kóla, 2005. Mentsük meg az állatkertet! 2009. HírTv versfelvételek.Hangoskönyvei:Jókai Mór: A kőszívű ember fiaiPetőfi Sándor: Az ApostolazOrszágos Széchényi KönyvtárBalassi, Nyelvemlékek és Jeles Napok honlapján versfelvételek, irodalmi szövegtöredékek.ű

Díjak:

III. Országos Arany János Balladamondó verseny I. helyezett. Nagykőrös, 1988.Rádiós Korrektúra Hangok Versenye, hangjáték kategória 2016. I. helyezett. A buszmegálló. Rendező: Lázár CsabaMagyar Ezüst Érdemkereszt2018.

Csurka István: Az idő vasfoga

Csurka István: Az idő vasfoga

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Molnár - Angéla vőlegénye
CSURKA ISTVÁN: AZ IDŐ VASFOGA

CSURKA ISTVÁN: AZ IDŐ VASFOGA

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Molnár, Angéla vőlegénye
Irodalmi Kávéház Verspincér: Lázár Csaba színművész

Irodalmi Kávéház Verspincér: Lázár Csaba színművész

Óbudai Kultúrális Központ
  • Skuespiller

Anbefalinger


Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.