Person


Péter Levente
2

Péter Levente

Fødsel: 1943. május 20. (Nagyvárad)

Színész, rendező, tanár.

Tanulmányait az Állami Bábszínház Színészképző Stúdióban végezte 1961–1965 között. 1961–1970 között az Állami Bábszínház tagja volt. 1965–1979 között a Magyar Televízió Zsebtévé című sorozatának Móka Mikije volt. 1970–1978 között pedig az Operettszínház tagja volt. 1978–1994 között a Mikroszkóp Színpad gyermekrészlegének színész-rendezője volt. 1979–1992 között…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színész, rendező, tanár.

Tanulmányait az Állami Bábszínház Színészképző Stúdióban végezte 1961–1965 között. 1961–1970 között az Állami Bábszínház tagja volt. 1965–1979 között a Magyar Televízió Zsebtévé című sorozatának Móka Mikije volt. 1970–1978 között pedig az Operettszínház tagja volt. 1978–1994 között a Mikroszkóp Színpad gyermekrészlegének színész-rendezője volt. 1979–1992 között a Magyar Rádió Ki kopog? című sorozatának főszereplője, rendezője volt. 1986 óta művésztanárként szakmódszertani előadásokat tart Viselkedéskultúra – egyéniség – személyiség címmel. 1987–2001 között a Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházak Szövetségének magyar központi alelnöke volt. 1988-ban jelent meg Ki kopog? című – Döbrentey Ildikóval és Gryllus Vilmossal közös – nagylemeze. 1991-től a Magyar Televízió Égbőlpottyant mesék című sorozatának főszereplő-rendezője. 1994–1995 között a Komédium Színház igazgató-főrendezője volt. 1998 óta az Evangélikus Hittudományi Egyetem Hittanárképző Tagozatának meghívott tanára a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. 2001 óta a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének meghívott tanára.

Díjai:
Ifjúsági Díj (1981)
Jászai Mari-díj (1984)
Gyermekekért Díj (1987)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2002)
A Magyar Érdemrend középkeresztje (2013)
Prima díj (2015)

Színházi munkáiból:
Szerzőként
Idefigyeljetek gyerekek! (1971)
Madárles (1992)
Sapkamanó (1995)
Színészként
Török-Tóth: Csilicsala csodája, avagy Balogh Gyuszi Féligjó-országban....
Tolsztoj: Fajankó kalandjai....
Gernet: Az engedetlen kiskacsa....Róka
Pehr-Spačil: Rosszcsont Peti....Rosszcsont Peti; Muki kutya
Swift: Gulliver Liliputban....Alamusz rendőrfőnök
Szabó Magda: Tündér Lala....Aterpater
Iszajev-Galics: Négyen pizsamában....Giacomo
Jékely-Szilágyi: A pagodák hercege....Kelet fejedelme
Lovászy-Róna: Robin Hood....Bill
William Shakespeare: Lóvátett lovagok....Lüke
Turi-Pálos-Levente: Idefigyeljetek gyerekek!....
Békeffy István: Mit vesztett el, kisasszony?....Első inas
Wasserman: La Mancha lovagja....Fogoly
Jones: Fantasztikus....A néma
Bakonyi Károly: Mágnás Miska....Pixi gróf
Laurents: West Side Story....Chino
Stein: Hegedűs a háztetőn....Mendel
Adujev: Dohányon vett kapitány....Anton
Herzer-Löhner-Beda: A mosoly országa....Fu-Li követségi titkár
Csemer Géza: Piros karaván....Csámpás
Ruitner Sándor: Rongybaba....Klubvezető
Vörösmarty Mihály: Egy fiú és a tündér....Tudós
Halévy-Crémieux: Orfeusz az alvilágban....Színigazgató
Meilhac-Milhaud: Nebáncsvirág....Igazgató
Gáspár Margit: Az állam én vagyok....Von Rochow
Rejtő Jenő: Az ellopott futár....Rongy Aurél
Döbrentey-Móra-Tamkó-Weöres: Bimm-Bumm bömbölő.... (rendező is)
Döbrentey Ildikó: Motoszkák....Nagykabát (rendező is)
Döbrentey Ildikó: Banyatanya....Bábos
Döbrentey Ildikó: Sapkanóta.... (rendező is)
Döbrentey-Levente-Marék-Gryllus-Papp: Madárles....Képmutogató (rendező is)
Döbrentey-Gryllus-Levente: Sapkamanó.... (rendező is)
Rendezőként
Döbrentey-Móra-Tamkó-Weöres: Csillagjáró (1978)
Döbrentey Ildikó: A földigérő ház (1979)
Békés József: Kardhercegnő (1994)

Filmes munkáiból:
Játékszüret
Zsebtévé (1965-1979)
Bors (1968)
Esti Showder (2007)
Arcélek - Csáky Zoltán műsora (magyar dokumentumfilm sorozat, 13 perc, 2008)
Motoszka - rendező, szereplő (magyar szórakoztató műsor)
Megfogtam a tündér sarkát (magyar szórakoztató műsor, 44 perc)
Gryllus Vilmos daloskönyve - rendező (magyar művészeti műsor)

Kabóca Bábszínház - Mesefesztivál 2022 -  KI KOPOG? Családi színház 4-104 éveseknek

Kabóca Bábszínház - Mesefesztivál 2022 - KI KOPOG? Családi színház 4-104 éveseknek

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Előadja
Móka Miki zsebszínháza

Móka Miki zsebszínháza

Komédium Színház
  • Skuespiller
Titkok titka

Titkok titka

Komédium Színház
  • A játék titka

Anbefalinger


Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.